Fazakas Réka írása - Atmoszféra

Szűcs Barbara Eszter akrillal fog neki vásznainak, majd olajjal fejezi be őket. Nonfiguraív jellegű, pasztellszerű, gyakran lazúros festményeiben a teremtés misztikáját, az atmoszférát, az őselemek egyvelegét kutatja. A természettel való harmóniát fedezhetjük fel munkáiban, ahol egyszerre fókuszál az isteni és emberi alkotásokra; az Univerzum létrehozására, ugyanakkor a humánus, művészi alkotói folyamatokra.

Szűcs tájképszerű festményei a 15-16. század óta mívelt festészeti előképek hagyományából indulnak ki, ahol a németalföldi, romantikus vagy realista tájképek háttereinek egy-egy apró részletét a felismerhetetlenségig átdolgozza, parafrazálja őket. A felnagyított, gomolygó, sokat sejtető, háttérelemként szolgáló részletek kiemelése, mindig magában hordozza a levegő, a pára és az atmoszféra összemosódó hatásait. Az olajjal készíteC munkáinak rétegződései a vásznakon különféle, lazúrosabb vagy pasztelesebb felszíneket teremtenek, amelyek sajátosan hatnak egymásra, hogy belőlük mindig egy vibrálóan izgalmas felület születhessen meg. A víz és a föld őselemekként a Csepp és a Kiszáradt föld című diptichonjában tűnnek fel, ahol a részletek válnak a képek központi témájává. Kísérletező tájképfestményeiben is fontos szerepet kap az idő, hiszen az egyes rétegek száradása hosszú folyamat eredménye, így az alkotás során megtapasztalhatóak a különböző idősíkok. Ezek a munkákban egymásra rétegződnek, hogy bennük a képek megőrizzenek valamit a múltból, a jövő számára, hogy közben, a folyamat eredményeként végig a jelenben rögzülhessenek azok eredményei. Szívesen ábrázol fákat, melyek inkább szimbolikusak, azok ködbe vesznek, vagy a téli, lombok nélküli állapotot láttatják. Utalhat ez a pusztulásra, de a tavaszi megújulásra is. Fontos témája a kert, melyet festményeiben és installáció jellegű szobraiban is felfedezhetünk, hogy egyszerre utaljon az édeni, paradicsomi állapotokra, illetve az emberkéz alkotta kertekre.

Szűcs munkáiban a figurativitásnak kisebb szerep jut, hiszen ezzel nála csupán a kertet, valamint a természetet bemutató installációkban találkozhatunk. A gipszből összeálló arc és a kéz jelképezi az embert, hogy azok a pars pro toto elve alapján a teljességet szimbolizálják, a gondolkodás és cselekvés jelképeiként, ami egyszerre felhívás és lehetőség is, hogy tegyünk a céljaink elérése érdekében. Élő mohából, gyeptéglából, ready made talált tárgyakból és gipszből készült, térbeli, földre helyezett installációi élő természetlenyomatokként szolgálnak. Talán izgalmas kísérlet ez részéről, azt vizsgálva, vajon a moha és a gyep kibírja-e a kiállítást, az miként változik a nyitvatartás ideje alatt. Feltételezhetjük, hogy a fű és a moha locsolása elengedhetetlen, jelezve ezzel, hogy az emberkéz által a természetből kiszakított részlet önállóan nem képes az életben maradásra. Tehát a Rejtvény és az Ébresztő című installációk a természet védelmére hívó figyelemfelhívásokként is értelmezhetőek.

Fazakas Réka